Halloween-i különkiadás: Démonkés novella

Sziasztok! Mivel ezzel sajnos nem késhetek, megfeleztem a novellát, és egyelőre csak az első felét teszem ki. Remélem így is tetszeni fog azért nektek! :)

Ivan egész éjjel reszketett.
Szeme előtt szállt Lisbeth-be a démon. A többiek is mind rémült tekintettel bámulták az áldozatot, egymást átkarolva. Katharina csak megsebesült, de Ivan számára ez a sérülést egyet jelentett a véggel. Az a mosolygós délután, amit együtt töltöttek, ennyire átfordult a borzalommá. Pokoli kínzások áldozatai lettek valamennyien, s örültek, ha egy korty vizet képesek voltak lenyelni félelmükben. Mind az öten egy óriási csapatot alkottak, és egyszerűen sugárzott belőlük a boldogság, ami egy csapásra romba dőlt.
Ivan közép nemesi családból származott, amelynek egészen a tizennyolcadik századig visszavezethető a története. Eredetileg kisbirtokosok voltak Angliában, alig futotta pénzük az bérmunkásukat kifizetni. Amerikába hajóztak a fiú messzi ősei, kiknek nemigen volt szép régmúltjuk. Háborúk dúltak, szüleiket elvesztették a nagy csatákban. Senki sem szeretett visszaemlékezni a nagycsaládból arra a kudarcra, amelyből csak Elliott Tonkins tudott szép lassan kikászálódni. Anyagi gondok szürke hátterében minden nagyobb bajuk volt annál, mint hogy elveszítették messze álló, de mégis vadonatúj kastélyukat. Amikor még igazán gazdagok voltak, mielőtt jól leépítette őket egy pénzügyi malőr, szinte királyi családként, előkelően éldegéltek otthonukban. Természetesen szép lassacskán beletörődtek sorsukba. Mire sikerült összegyűjteniük pénzt, hogy megvegyék a régi kastélyukat, csupán a hűlt helyét látta Mrs. Elisabeth Tonkins, Ivan dédnagyanyja. Amikor meglepődötten nézte a nagy ürességet, hátulról valami, valami szörnyűség megtámadta őt. Az asszony kapálódzott, nem tudott kiszabadulni az erős szorításból. Csak hörgést hallott, szédült, alig látott valamit. Érezte, ahogyan nyakából kiszöknek a vércseppek, ahogyan marja és szúrja az a számára ismeretlen szerszám mellkasát. Tudta, hogy vége van. Ott, és helyben szörnyet halt a csupán negyvennégy éves Beth asszony. Az a szörnyeteg, emberféleség a földön húzta be arra az eddig hűlt helyre, ami hirtelenjében visszaváltozott csodálatos pompában álló kastéllyá. Az egész nagy rokonság sírva kutatott a nő után, akit végül soha sem talált meg senki: a föld nyelte el.
Katharina története ennél már jóval rövidebbnek bizonyult, hiszen ő csupán egy árva kislány volt, mindaddig, míg végül vissza nem került régi, szerető szüleihez. Bár csak ennyit tudhatunk biztosan, a csodálatos, hosszú, sötétszőke hajú leány rengeteget kutatott kiléte után, míg végül megelégedett azzal, amit biztosra tudhatott.
Lisbethbe szörnyen hirtelen szállt bele a hátborzongató démon. Csak itta az összekutyult limonádéját, melyre csendesen bámult, egyedül. A többiek csak kutatgattak varázsitalok után, de ő nyugodtan megelégedett azzal az üdítővel. Némán meredt az italra. Elege volt már abból a sok, eredménytelen kutatásból, Ivan unalmas jegyzeteiből. Csakis saját maga érdekelte. A démonok, mint köztudott, bárki alakját fel tudják venni, így Reyre esett a választása, mint Lis vőlegényére. Persze ők is korlátolva vannak, méghozzá csakis az egy kilométeres körzetben élő emberekké változhatnak. Nem tudnak róla, bármit csinálhatnak, nem fenyegeti azokat veszély, akikké változik. Viszont akiknek a bőrébe bújik, na az már teljesen más tészta. Nagy valószínűséggel a halál fenyegeti őket, önakarattal kijutni nem tudnak. Az egész kastélyban körülbelül tíz-húsz démon lehetett. Amíg semmi gyanút nem fognak róluk, addig békén hagyják az embereket, viszont amikor már emlegetik, óriási veszély leselkedhet az ártatlan személyekre. Mind az emeleten rejtőzködnek, nem feltűnőek. Élik a sajátos kis életüket, gond nélkül, de persze mindegyikőjük megörülne, ha szórakozhat egy kicsit, mondjuk más bőrében.
-Szia, Lis! - köszönt neki a démon teljes boldogsággal. Rendkívül jól tudta színleni a szeretetet. Bár a démonok soha sem éreztek valóságos érzelmeket, csupán idővel meglesték másokét, és tökéletesen vissza tudták adni.
-Szia, édesem! - mosolygott jó kedélyűen a lány, és szoknyáját fölkapva felállt, a fiúhoz közeledve. Előtte megtorpant, mivel egy kiálló kést látott a kezében. - Vigyázz, a bicskádra, majdnem belementem!
-Ó, bocsánat - szólt zavartan a szörnyeteg, majd kicsit sem óvatosan, hevesen kikapta zsebéből az éles szerszámot, Lisbeth bőrét éppen, hogy súrolva.
-Vigyázz már vele, Rey, majdnem megkarcoltad a vadi új pólómat! - hajtotta le fejét, és félszegen felsőjére bökött, amin nyoma sem látszott a horzsolásnak.
-Semmi baj nem lesz, édesem - mosolygott rá komiszan a pokolfajzat, majd késsel a kezében megölelte a lányt. Lis idegesen kapálózni kezdett, de a kísértet lenyugtatta, s hátán végighúzta a szikét. Mosolygós, boldog lányból egyszeriben rémes fantom lett: a démon megszállta őt. Szemei vörösen kezdtek izzani, haja feketévé vált - már amennyire tudott, hiszen eleve is hosszú, sötétbarna tincsei voltak -, arca sápadt lett, szája pedig összevarródott. Kísértetiesen nézett ki, a démon újra végleges alakot öltött, egészen addig, amíg mást meg nem száll. A lány lelke már messze járt, eltávozott. Talán valamikor szellemként tér vissza.
Újdonsült démonunknak ideje lett vadászni. A többiekre, Először csak óvatosan megfélemlítette őket. Ivan végignézte az egészet, de nem segített a lány megmentésére. Nem volt elég bátor hozzá.
-Jézusom, Lis, veled meg mi történt, talán megszálltak a kísértetek? - poénkodott Rey, majd látta, hogy talán mégis ez történhetett vele, Gyönyörű, vastag ajkai már csak összeragasztva látszódtak arcán. A vőlegény egyáltalán nem hitt a többiek kitalációiban, ő is, ugyanúgy, mint a lány, unatkozva pihent, miközben mások diskuráltak a fejleményekről. Azonban most már szembe kellett néznie azzal, hogy tényleg léteznek démonok, nem is messze tőle. Hirtelen kapja föl a fejét arra, hogy látja: a fantom éppen a kezét fogja.